Cukkinis krumplipüré

A cukkinis krumplipüré, az nyár és a kora ősz egyik elmaradhatatlan körete. Akár húsfélékhez, akár halakhoz, sajtokhoz kitűnő köret. De kínálhatjuk egyszerűen salátával is. Aki unja már a megszokott, klasszikus – burgonya, rizs, tészta – köreteket, semmi esetre se hagyja ki. Annál is inkább, mert a cukkini szezon nem tart túl hosszú ideig. Ráadásul nagyon egészséges, rendszeres fogyasztásával számos betegség megelőzhető. A cukkini esetében pedig igaz – akárcsak a répa vagy a paradicsom esetében – hogy nemcsak nyers, de főtt vagy sült állapotban is rendkívül jótékony a szervezet számára, ezért is érdemes belőle minél többet fogyasztani.

Cukkinis krumplipüré

Hozzávalók:

  • 40 dkg cukkini
  • 40 dkg burgonya
  • 2 kisebb fej vöröshagyma
  • olaj, vaj
  • só – ízlés szerint
  • bors – ízlés szerint
  • szerecsendió – ízlés szerint
  • rozmaring – ízlés szerint

A cukkinis burgonyapüré elkészítése lépésről – lépésre:

  1. Először a krumplit hámozzuk meg és kockázzuk össze.
  2. Majd enyhén sós vízben főzzük puhára.
  3. Közben a cukkinit is hámozzuk meg, ha szükséges és a magját távolítsuk el, kockázzuk össze.
  4. Majd a hagymát is pucoljuk meg és vagdossuk fel apró kockákra.
  5. Egy edénybe tegyünk kevés olajat vagy vajat, hevítsük fel és pároljuk benne üvegesre a hagymát.
  6. Adjuk hozzá a kis kockákra összevágott cukkinit és kevés sóval ízesítve pároljuk puhára. Ha szükséges kevés vizet adjunk hozzá, nehogy leégjen.
  7. Majd a puhára főtt, főzőlétől leszűrt burgonyát is adjuk hozzá és fűszerezzük ízlés szerint.
  8. Alaposan keverjük össze, adjunk hozzá kevés vajat és krumplinyomóval törjük össze.
  9. Még melegen tálaljuk.

Rendkívül ízletes sült vagy grill húsok mellé akár kovászos uborkával. Érdemes kipróbálni, de vigyázat hozzá lehet szokni! Jó hír, hogy a cukkini télire is eltehető, így nemcsak a szezonban tudjuk készíteni ez a különleges ízvilágú köretet. Jó étvágyat hozzá!

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6k_(n%C3%B6v%C3%A9nynemzets%C3%A9g)

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom