Cukkini zöldség vagy gyümölcs

Itt az örök kérdés: a cukkini zöldség vagy gyümölcs? A cukkinit, mint az uborkát vagy a sütőtököt jellemzően zöldségként fogyasztjuk, ami némileg egybevág bizonyos botanikai megállapításokkal, mivel virágzás után a növény magházából fejlődik ki és megtartja a magokat.

Botanikai definíció szerint az a zöldség, aminél a növény egyéb részeiből fogyasztunk, mint a spenót, ahol a levelét, vagy a sárgarépa, ahol a gyökerét.

Akkor most a cukkini zöldség vagy gyümölcs?

Termesztéstechnológiai és felhasználási szempontból nézve inkább zöldség, mivel a gyümölcsök termesztése a legtöbb esetben évelő, több évig termő ültetvények formájában jellemző. Eltekintve a szamóca napjainkban használatos egyéves technológiájától. A zöldségféléket – így a paradicsomot, és a tököt is – jellemzően egyéves kultúraként termesztjük, melyet minden évben újra kell telepíteni. Tehát a cukkini eszerint mégiscsak zöldség.

A termésének fejlődése szempontjából pedig inkább gyümölcs, hiszen a növény virágjából fejlődik ki és még magok is vannak benne. Ezek alapján viszont a kukoricát is gyümölcsnek kéne tekinteni.

Leginkább azokra a növényekre mondjuk azt, hogy gyümölcs, amelynek húsos termése van. Akkor viszont a cukkini megint csak gyümölcs. De talán mégsem, hiszen a zöldségfélékhez is tartoznak olyan növények, amelyeknek botanikai értelemben nem a levelét, szárát vagy gyökerét, hanem ténylegesen a gyümölcsét fogyasztjuk el, benne a magokkal. Ilyen az uborka, az avokádó, a paprika és a paradicsom is.

Érdekességek a nagyvilágból

Az Egyesült Államokban a dinnye például zöldség

Az Amerikai Oklahoma államban ugyanis 883-ban különadót vetettek ki Amerikában az importált -ben kinyilvánították, hogy hivatalosan az ő állásfoglalásuk szerint a dinnye zöldség. Mivel a dinnye a tökfélék családjába tartozik akárcsak a cukkini, ezért a hivatalos állásfoglalás arról, hogy zöldség.

De nevezzük bár zöldségnek, vagy gyümölcsnek: egyre nagyobb népszerűségnek örvend a rendkívül egészséges nap érlelte zamatos húsú cukkini, mely fogyasztása napjainkra megelőzte a főzőtököt.

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6k_(n%C3%B6v%C3%A9nynemzets%C3%A9g)

Vissza a kategória cikkeihez