Cukkini köret

Tartalomjegyzék

A cukkini köret kevésbé népszerű, mint például a burgonya, pedig számos módon elkészíthető. Sok gyerek sem kedveli, pedig a babák még elfogadják. A cukkini semleges íze a fűszerezésének köszönhetően pedig igazán különleges ízhatásúvá tehető. Érdemes a rizs, tészta, krumpli triumvirátusán túl más köretekkel is megpróbálkozni, hiszen számos lehetőség adott.

Ha csak a zöldségeket vesszük számba a sárgarépa, cékla, spenót, spárga, zöldborsó mind elkészíthető köretnek is. Melyek a mindennapi étkezéseinket   változatossá teszik. Ráadásul jótékony hatásaiknak köszönhetően – rendszeres fogyasztásukkal – az egészségünknek is igazán jót tehetünk. Mivel a kalória tartalmuk sem magas diétás ételek remek kiegészítői is lehetnek. A sült répa még a gyerekek nagy kedvence is lehet, hiszen karamellizálódott állapotában édesebbnek hat. A sült cékla bár szintén nagyon egészséges, a cékla megosztó íze miatt nem valószínű, hogy népszerű lesz a gyerekek körében, de érdemes próbálkozni vele.

Cukkini köret

A cukkini is számos módon feldolgozható nemcsak főételnek, de köretnek is. A legegyszerűbb módja a cukkini párolása, mely nem sok időt vesz igénybe. Ráadásul kíméletesebb, mint a főzés, így az értékes vitaminok, ásványi anyagok jobban megmaradnak benne.

A cukkini sütőben sütve is remek körete húsételeknek, halaknak, sajtoknak egyaránt. De nagyon népszerűek a cukkinis rizottók, raguk, melyek gazdagon zöldségezve, húsozva egytálételként is megállják a helyüket.

Cukkinis receptek

A cukkinis receptek széles kínálata pedig megmutatja, hogy ez a növény már régen nem a szegények eledele. Hiszen számos ízletes leves, főzelék és változatosan elkészíthető rakott ételek sora készíthető belőle. Bár a cukkini szezonja nem tart sokáigfagyasztva és befőzveegész évben elérhető.

Készíthetők ezek az ételek diétásan, húsosan vagy hús nélkül. A cukkini olyan sokféleképpen variálható és fűszerezhető, hogy szinte megunhatatlan alapanyagot biztosít számunkra egész évben. Bátran kísérletezzünk vele!

Ráadásul sokféle sütemény alapanyaga is a muffintól a cukkinis pitéig. Akárcsak a napjainkra egyre népszerűbb répatorta, ez is megunhatatlan. Készíthetünk belőle vendégváró sós vagy akár édes süteményeket, sörkorcsolyákat egyaránt.

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6k_(n%C3%B6v%C3%A9nynemzets%C3%A9g)

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom